Vasi Zöld Kosár

belépés / regisztráció
belépve maradok
jelszóemlékeztető
jelszóemlékeztető
0
A kosár zárásáig
A kosár üres
Kezdőlap Termelőink Jáki Rácz major

Jáki Rácz major

 

 

Családi gazdaságunk 1993 óta működik Jákon. A Rácz család elhivatott állattartó, a hagyományos eljárások híve. Erősségünk, hogy termékeink előállítása során az egész folyamat kezeink között valósul meg, az állatok születésétől kezdve a késztermék értékesítéséig. Az állatok takarmányát magunk termeljük, így nálunk valóban igaz, hogy tudjuk mit eszünk, illetve mit kínálunk vásárlóinknak. 2010-ben kezdtük el a tejfeldolgozást, majd ezt követően csatlakozott hozzá a füstölt húsok és húskészítmények gyártása is. Csak saját alapanyagból dolgozunk. Egy piaci rést kívánunk kitölteni azzal, hogy kínálunk házi kenőmájast, parizert, virslit, sopronit, debrecenit, disznósajtot, hurkát. Töretlenül, kitartóan, a piac állandó változásaihoz igazodva próbálunk talpon maradni és fejlődni. Lassan a harmadik generáció nő bele a mezőgazdaság, állattartás, növénytermesztés szeretetébe. Célunk, hogy megmutassuk a fiatal generációnak is, fontos, hogy mit, milyen formában eszik, honnan vásárol, fontos szegmens a mezőgazdaság napjainkban is. A tápláló, egészséges, természeteshez minél közelebb álló élelmiszer a jelen körülmények között talán fontosabb, mint valaha…

Termékek

Aktív szűrők Szűrés
Allergének
Állatkísérletmentes
Bio
Parabénmetes
Pálmaolajmentes
Tojásmentes
Cukormentes
Vegán
Tejmentes
sls free
Gluténmentes
Ár szerint

Grillkolbász - fehér, paprika nélküli

A közelgő nyár és grillszezon kedvéért a következő hónapokban kapható lesz gluténmentes, igazi húsból készült grillkolbászunk. Az ár a súly függvényében változhat.

500 Ft / pár
2500 Ft/kg

Jáki páros

Lecsókolbászhoz hasonló, a debreceninél vastagabb, nem csípős, nem füstölt kolbász. Kiváló csilis babhoz, rakott krumpliba, főzelék mellé. A pontos ár a súly függvényében változhat.

550 Ft / szál
2200 Ft/kg

Kenőmájas

Kiszerelés kb. 25 dkg. Az ár a pontos súly függvényében változhat. Összetétel: minden húsárunk húst, szalonnát és fűszereket tartalmaz, glutén- és tejmentesek. A zsír nyomokban tejet tartalmazhat, melyet a zsírszalonna kisütésekor adunk hozzá a szép karamell szín elérése érdekében. A tepertőkrém esetében nyomokban sem található tej, a tepertőkrém egyetlen allergén anyaga a mustár. A sajtos parizer természetesen tejes, saját sajtunk felhasználásával készül. Gluténérzékenyek bátran fogyaszthatnak mindent, sem a fűszerek miatt, sem a gyártási folyamat okán nem tartalmaznak nyomokban SEM glutént. A hurka rizzsel készül.

625 Ft / szál
2500 Ft/kg

Májas hurka

Rizzsel készül, így gluténmentes! Párban vásárolható, melynek súlya kb. 50 dkg. Az ár a pontos súly függvényében változhat. Összetétel: minden húsárunk húst, szalonnát és fűszereket tartalmaz, glutén- és tejmentesek. A zsír nyomokban tejet tartalmazhat, melyet a zsírszalonna kisütésekor adunk hozzá a szép karamell szín elérése érdekében. A tepertőkrém esetében nyomokban sem található tej, a tepertőkrém egyetlen allergén anyaga a mustár. A sajtos parizer természetesen tejes, saját sajtunk felhasználásával készül. Gluténérzékenyek bátran fogyaszthatnak mindent, sem a fűszerek miatt, sem a gyártási folyamat okán nem tartalmaznak nyomokban SEM glutént. A hurka rizzsel készül.

1000 Ft / pár
2000 Ft/kg

Parizer (natúr)

20 és 30 dkg-os kiszerelésben kapható sertéshúsból készült parizerünk. Az ár a súly függvényében változhat. Összetétel: minden húsárunk húst, szalonnát és fűszereket tartalmaz, glutén- és tejmentesek. A zsír nyomokban tejet tartalmazhat, melyet a zsírszalonna kisütésekor adunk hozzá a szép karamell szín elérése érdekében. A tepertőkrém esetében nyomokban sem található tej, a tepertőkrém egyetlen allergén anyaga a mustár. A sajtos parizer természetesen tejes, saját sajtunk felhasználásával készül. Gluténérzékenyek bátran fogyaszthatnak mindent, sem a fűszerek miatt, sem a gyártási folyamat okán nem tartalmaznak nyomokban SEM glutént. A hurka rizzsel készül.

560 Ft / db
2800 Ft/kg

Parizer (sajtos)

20 és 30 dkg-os kiszerelésben kapható sertéshúsból, saját készítésű sajt felhasználásával készült parizerünk. Az ár a súly függvényében változhat. Összetétel: minden húsárunk húst, szalonnát és fűszereket tartalmaz, glutén- és tejmentesek. A zsír nyomokban tejet tartalmazhat, melyet a zsírszalonna kisütésekor adunk hozzá a szép karamell szín elérése érdekében. A tepertőkrém esetében nyomokban sem található tej, a tepertőkrém egyetlen allergén anyaga a mustár. A sajtos parizer természetesen tejes, saját sajtunk felhasználásával készül. Gluténérzékenyek bátran fogyaszthatnak mindent, sem a fűszerek miatt, sem a gyártási folyamat okán nem tartalmaznak nyomokban SEM glutént. A hurka rizzsel készül.

560 Ft / db
2800 Ft/kg

Sertészsír

Hagyományos sertészsír.  Összetétel: minden húsárunk húst, szalonnát és fűszereket tartalmaz, glutén- és tejmentesek. A zsír nyomokban tejet tartalmazhat, melyet a zsírszalonna kisütésekor adunk hozzá a szép karamell szín elérése érdekében. A tepertőkrém esetében nyomokban sem található tej, a tepertőkrém egyetlen allergén anyaga a mustár. A sajtos parizer természetesen tejes, saját sajtunk felhasználásával készül. Gluténérzékenyek bátran fogyaszthatnak mindent, sem a fűszerek miatt, sem a gyártási folyamat okán nem tartalmaznak nyomokban SEM glutént. A hurka rizzsel készül.

900 Ft / doboz
1800 Ft/kg

Soproni felvágott - 20 dkg-os

20 és 30 dkg-os kiszerelésben kapható saját sertéshúsból készült sopronink. Az ár a súly függvényében változhat. Összetétel: minden húsárunk húst, szalonnát és fűszereket tartalmaz, glutén- és tejmentesek. A zsír nyomokban tejet tartalmazhat, melyet a zsírszalonna kisütésekor adunk hozzá a szép karamell szín elérése érdekében. A tepertőkrém esetében nyomokban sem található tej, a tepertőkrém egyetlen allergén anyaga a mustár.  Gluténérzékenyek bátran fogyaszthatnak mindent, sem a fűszerek miatt, sem a gyártási folyamat okán nem tartalmaznak nyomokban SEM glutént. 

560 Ft / db
2800 Ft/kg

Soproni felvágott - 30 dkg-os

20 és 30 dkg-os kiszerelésben kapható saját sertéshúsból készült sopronink. Az ár a súly függvényében változhat. Összetétel: minden húsárunk húst, szalonnát és fűszereket tartalmaz, glutén- és tejmentesek. A zsír nyomokban tejet tartalmazhat, melyet a zsírszalonna kisütésekor adunk hozzá a szép karamell szín elérése érdekében. A tepertőkrém esetében nyomokban sem található tej, a tepertőkrém egyetlen allergén anyaga a mustár.  Gluténérzékenyek bátran fogyaszthatnak mindent, sem a fűszerek miatt, sem a gyártási folyamat okán nem tartalmaznak nyomokban SEM glutént. 

840 Ft / db
2800 Ft/kg

Tepertőkrém 20 dkg

Kiszerelés 20 dkg. Összetétel: minden húsárunk húst, szalonnát és fűszereket tartalmaz, glutén- és tejmentesek. A zsír nyomokban tejet tartalmazhat, melyet a zsírszalonna kisütésekor adunk hozzá a szép karamell szín elérése érdekében. A tepertőkrém esetében nyomokban sem található tej, a tepertőkrém egyetlen allergén anyaga a mustár. A sajtos parizer természetesen tejes, saját sajtunk felhasználásával készül. Gluténérzékenyek bátran fogyaszthatnak mindent, sem a fűszerek miatt, sem a gyártási folyamat okán nem tartalmaznak nyomokban SEM glutént. A hurka rizzsel készül.

600 Ft / doboz
3000 Ft/kg

Véres hurka

Párban vásárolható, melynek súlya kb. 50 dkg. Az ár a pontos súly függvényében változhat. Összetétel: minden húsárunk húst, szalonnát és fűszereket tartalmaz, glutén- és tejmentesek. A zsír nyomokban tejet tartalmazhat, melyet a zsírszalonna kisütésekor adunk hozzá a szép karamell szín elérése érdekében. A tepertőkrém esetében nyomokban sem található tej, a tepertőkrém egyetlen allergén anyaga a mustár. A sajtos parizer természetesen tejes, saját sajtunk felhasználásával készül. Gluténérzékenyek bátran fogyaszthatnak mindent, sem a fűszerek miatt, sem a gyártási folyamat okán nem tartalmaznak nyomokban SEM glutént. A hurka rizzsel készül.

1000 Ft / pár
2000 Ft/kg

Virsli (natúr)

Párban vásárolható, egy pár súlya kb. 15 dkg. Az ár a pontos súly függvényében változhat. Összetétel: minden húsárunk húst, szalonnát és fűszereket tartalmaz, glutén- és tejmentesek. A zsír nyomokban tejet tartalmazhat, melyet a zsírszalonna kisütésekor adunk hozzá a szép karamell szín elérése érdekében. A tepertőkrém esetében nyomokban sem található tej, a tepertőkrém egyetlen allergén anyaga a mustár. A sajtos parizer természetesen tejes, saját sajtunk felhasználásával készül. Gluténérzékenyek bátran fogyaszthatnak mindent, sem a fűszerek miatt, sem a gyártási folyamat okán nem tartalmaznak nyomokban SEM glutént. A hurka rizzsel készül.

560 Ft / pár
2800 Ft/kg