Permetezetlen zöld füge. Az egyik legjobb fajta. Az ár 25 dkgra vonatkozik.
A füge a maga szerénységével több rostanyaggal bír, mit akármelyik másik szárított, vagy friss gyümölcs. Ráadásul más zöldséghez és gyümölcshöz hasonlóan rengeteg flavonoid, polifenol, és növényi antioxidáns van benne, amelyek elbánnak az emberi testben fellelhető szabad gyökökkel.
A leggyakoribb fajta, a kaliforniai füge, júniustól szeptemberig érik, de egyes európai fajtákat egész ősszel szüretelhetünk. Ám figyelem: az egyik leggyorsabban romlandó gyümölcs! Leszedés után egy – két napon belül fogyasszuk el!
Füge, mint afrodiziákum
Ritkasága, és mulandó frissessége még rátesz egy lapáttal a fügét övező misztikumra. Ezt a kis körte alakú gyümölcsöt már régóta tisztelik afrodiziákum tulajdonsága miatt. Kéjes alakja, mézédes illata és íze, zamatos, harapnivaló textúrája csak emelik a reputációját, s vélhetőleg ezek tették Kleopátra kedvenc gyümölcsévé. A benne lévő magáradat (ami akár 1600 darabra is rúghat) a termékenység szimbólumává tette több kultúrában is.
Majd’ kicsattan az ásványi anyagoktól, és a vitaminoktól
Vágykeltő tulajdonsága sokkal inkább alapul általános közérzetjavító tulajdonságán, mint a szenzorikus érzékek felturbózásán. A legfontosabb, hogy az általánosan ismert gyümölcsök között a füge ásványi anyag - tartalma a legmagasabb. Magas nátrium – tartalma elősegíti a vérnyomás karbantartását, kalciumtartalma pedig a csontsűrűség megőrzésében játszik fontos szerepet. Sőt, a nátrium – tartalom hozzájárulhat az egyes diéták során bekövetkező kalciumvesztés csökkentéséhez. Remek vasforrás, de B6 vitamintartalma, és ásványi – magnézium tartalma is említésre méltó.
Rostok tárháza
Kompakt csomagban nyújt rostokat: nem oldódó rostjai védelmet adhatnak a bél-, és mellrák ellen, míg oldódó rostjai a vér koleszterinszintjének karbantartásában játszanak szerepet. Egyes felmérések szerint az amerikaiak átlagosan az egészségesnek kikiáltott rostmennyiség felét eszik meg. A füge tehát édes alternatíva a rostbevitelre. A rostgazdag diéták a testsúly karbantartásához is hozzájárulhatnak, sőt, gyengéd hashajtóként is alkalmazható.
Gyógyhatás
Egyes kutatások szerint a szárított füge fenol - tartalma 4 – 50 - szer magasabb más gyümölcsökénél, valamint tartalmaz Omega-3-, és Omega-6 zsírsavakat is, amik csökkentik a koszorúér – megbetegedések kialakulásának veszélyeit, és javítják az immunrendszert is. Még a levelében is gyógyító erő lakozik: fogyasztásukkal mérsékelhető a diabétesz, sőt, akár csökkenthető az inzulinbevitel mértéke is. A fügepaszta (a finomított cukor feltalálása előtt édesítésre használták) egészséges alternatíva az édesítőszerek és a zsír pótlására ételek készítése során